Először is szeretnék elnézést kérni, hogy oly sokáig tartott a második rész, és a rajzok is megfogytak, emellett digitalizálva sem lettek, de nézzétek el nekem kérlek, hogy időm szűkében vagyok jelen pillanat, s az ötlet is csak legelőször tűnt oly egyszerűnek.
Lilla
Bent ültem a kis teremben mozdulatlanul. Luke leült velem szemben és csak mosolygott.
- Biztos vagy benne, hogy velük akarsz menni? – nézett rám.
- Van más választásom?
- Nem muszáj menned, ha nem akarsz. Másnak ez remek esély, de neked mindig van esélyed… hisz, varázsló vagy! Híres emberek vesznek körül és hercegnő is vagy ráadásul.
- Lehet, de azért ez mégis csak a Nightwish. Remek alkalom, hát ezt halasszam el?
- Nem azt mondtam, hogy tedd ezt… hanem ahogy jónak látod.
- Megzavartunk valamit? – nézett rám Anette.
- Nem, gyertek nyugodtan – intettem nekik, majd Lukehoz fordultam – esély mindig van, de nem ilyen.
- Te tudod – mosolyodott el Luke.
- Szóval, hogy döntöttél? – nézett rám Jukka.
- Megyek veletek – bólogattam.
- Szülők tudják? – nézett rám Marco.
- Luke elengedett, nem lesz baj – mosolyogtam.
- Uram, ugye nem bánja? – nézett rá szelíden Tuomas.
- Bánni ugyan bánom, de az ő döntése – mosolygott rám Luke.
- Luke! – hallgatattam el.
- A csomagok? –folytatta Tuomas.
- Ott veszek ruhát.
- Mennyi van nálad?
- Annyi, amennyi kell – mosolyogtam.
- Ön is csatlakozik hozzánk, uram? –nézett Luke-ra.
- Hogy én? – lepődött meg a kérdésen, majd heves tiltakozásba kezdett – nem, nem… nekem ott vannak a gyerekek…
- És akkor ezt a lányt meg csak így elengedi?
- Nem a lányom – mosolygott rám.
- Valaki rokon, ha szabad kérdeznem? – nézett rám.
- A lakótársam.
- Értem. Szóval maga nem jön.
- Nem. De köszönöm, hogy azért gondolt rám.
- Luke, elindulhatsz haza – súgtam oda neki óvatosan – én már nem megyek haza, csak a következő koncert után. Rendben?
- Rendben – bólogatott majd megölelt. Szorosan magához húzott, s majd megfujtott vele. Kis idő múltán sikerült kiszabadulnom öleléséből.
- Indulhatunk? – nézett rám Tuomas, azt látva, hogy nagyot sóhajtva Luke után nézek.
- Igen – bólogattam.
- Gyere, mellettem fogsz ülni – ragadta meg kezem Anette, s maga után húzott.
Anette és a csapat többi tagja beszállt a nagy autóba, én meg csak álltam előttük. Marco lehúzta az ablakot és kinézett rajta.
- Nem jössz? – nézett rám.
- Tömegközlekedés. Nem vagyok sztár.
- Ha nem szállsz be, akkor soha nem is leszel.
- Ember, nem a drága cuccoktól vagyok az, aki. Pedig dicsekedhetnék – csóváltam meg fejem – ott találkozunk fél óra múlva, rendben?
- Rendben.
A kocsi elindult, s én is elindultam a másik irányba. Ahogy befordultam a sarkon, s azt láttam, hogy sötét van, megálltam egy pillanatra. Óvatosan körülnéztem, majd csettintettem egyet. Persze, nem használok sem port, sem pedig kandallót, mint a Harry Potter könyvekben, vagy hasonló. :)
Pillanatok alatt a reptéren találtam magam. Nekitámaszkodtam a falnak, s vártam a többieket.
Talán negyed óra telt el, mikor feltűnt Emppu a sor legelején.
- Megvan a magam útja – biccentettem.
- Repülőjegyed nincs, ugye? – nézett rám Anette.
- Gyors vettem, míg odavoltatok.
- De az lehetetlen. Napokkal előtte kell foglalni.
- Félre értesz. Nem úgy vettem. Volt egy jegyem Hawaii-ra. Elcseréltem egy fickóval nem is olyan rég. Alig fért a bőrébe örömében. De nem értem, miért…
- Megőrültél? – nézett nagyot Jukka – Hawaii-ra én is szívesen elmennék. Miért cserélted el?
- Azért, mert ahonnan én jövök, a pénznek nincs értéke. Ennek legalább is nincs. Bármikor tudok szerezni öt főre. Csak szóljatok – mosolyogtam.
- Gyertek, csekkoljunk - intett Tuomas.
A gépre kb. egy órát vártunk. Addig Anette szétnézett a sok üzletben, s bevásárolt magának. A srácok is a repülőket nézegették. Leültem egy padra, s elővettem egy könyvet. Emppu kíváncsian jött mellém, s ült le. Értetlenkedve nézte a sok betűt, melyek szavakat alkottak, s azok mondatokat. De a magyar nyelvet nem ismerte fel.
- Mit olvasol?
- A történetem – mosolyogtam rá.
- Könyveket írsz? – döbbent le.
- Nem. Ez inkább olyan, mint egy napló.
- Mihez kell a headset? – nézett a kábelre, ami a keménykötésű könyvből kiállt – hangos könyv? Vagyis hangos napló?
- Olyasmi – mosolyogtam rá.
Ebben a pillanatban egy dühös vendég viharzott el mellettem, kifújva könyvemből a lapokat. Emppu utánanyúlt, s el is kapott egy-kettőt. Amíg a lapokat szedegettem a földről, a férfi áttanulmányozta azok tartalmát.
- Ezek remek rajzok – mosolygott – nagyon szépek.
- Sajnos nem a legjobbak. És én sem a legjobbak közé tartozom.
- Pedig csodásak.
- Nézd? Ez sikerült a legjobban – mutattam fel egy rajzot, melyen egy jaguár szerepelt Chuck Norris felsőtesttel és Hello Kitty bokszerben díszelgett.
- Haha – nevetett egy jóízűt, amint tüzetesen megvizsgálta.
- Luke adta fel feladatnak, hogy még véletlen se unatkozzak.
- Luke szereti a jaguárokat?
- Imádja – mosolyogtam – persze… attól független fél tőlük.
- És te?
- Kifejezetten szeretem őket. Szerintem az életben nem volt olyan lény, amitől féltem volna. Kivéve a farkasoktól… szeretem őket, de ők valamiért nem.
- Indulhatunk – jött felénk Marco.
- Köszönöm a segítséget – nyújtottam kezet Emppunak.
- Örömmel tettem – rázta meg.
Végre felszállhattunk a repülőre.
- Jól vagy? – nézett rám Emppu, mikor elhelyezkedtem a középső ülésben.
- Persze, miért ne? – néztem vissza rá.
- Sápadtnak tűnsz.
- Valóban? – lepődtem meg.
- Ültél már valaha repülőn?
- Igen. Rengeteget utaztam kiskoromban.
Annyiban hagyta, s elhelyezkedett mellettem. Anette is beült a másik oldalra, hogy ki tudjon nézni az ablakon.
- Alig várom, hogy velem énekelj – mosolygott rám.
- Bárcsak más is így lenne vele – sóhajtottam fel, s a többiekre néztem.
- A fiúk is alig várják, hogy fellépj velünk! – bíztatott.
A repülő felszállt. Unottan vettem elő IPodom, s ráhúztam a fülhallgatót fejemre. Körülnéztem, s a sok ember csak tátogott. Lehunytam szemem Tarja megnyugtató hangjára, s ellazultam. Utolsó, mit láttam, hogy Tuomas mélyen társalgott Marcoval. Talán tíz perc telhetett el, mikor valaki megbökött. Gyors, reflexszerűen kinyitottam szemem, s Anette-ra néztem, aki a túloldalra.
- Most felébresztetted! – rivallt rá valamelyikkőjükre, de hangjában mégsem érződött oly nagy harag.
- Aludtál? – nézett rám Marco, mikor feléjük néztem.
- Tessék? – vettem le a fülhallgatót.
- Aludtál? – ismételte meg kérdését.
- Nem. Csak pihentettem a szemem. Valami baj van?
- Mi lesz, ha csatlakozol hozzánk? Hogyan jutsz el hozzánk? Hol fogsz lakni? – nézett rám kék szemeivel.
- Anette megadta a számát. Ha odaérkeztem, eligazít. Ami a lakásomat illeti… ha nem szerzek mihamarabb ott, akkor kénytelen leszek egy hotelben. De nem is biztos, hogy bevesztek! – lassítottam a tempón.
- Ne légy ennyire pesszimista! – csitított Anette.
- Én? Eszem ágában sincs! – mosolyogtam rá – csak próbálok reálisan gondolkodni. Az esély 50-50… - majd suttogva hozzátettem –, ha nem használom a varázserőm…
- Hogy mondtad? – nézett rám.
- Ja, semmi. Bocsánat, csak elgondolkodtam – dűltem vissza helyemre, fülhallgatóm felvettem, s lehunytam szemem.
Hirtelen eszembe jutott pár sor egy versemhez. Elővettem a könyvszerű naplót, s gyors beírtam. Ránéztem Anette-ra, ki épp fényképeket készített magáról a blogjához, majd Tuomasra. A pillantásunk találkozott, s rám mosolygott. Amint meglátta a könyvet, érdeklődve nézett rám.
- Író vagy?
- Afféle is. Verseket és történeteket írok. De a történetek inkább a mindennapjaim naplója.
- És szépen rajzol – magyarázta Emppu.
- Valóban? – nézett rám – van valamilyen rajzod, melyet szívesen megmutatnál?
- Nos… - gondolkodtam el, majd félve húztam elő egy méretes rajzlapot kis Converse táskámból. Tuomas nem győzött csodálkozni, hogy egy A/4-es lapra készített rajz hogy a francba nem gyűrődött össze abban a kis táskában (mely mellesleg közel akkora, mint a kezem. És az én kezem eléggé kicsi).
A rajzlapon egy lány félig befejezett feje volt, és persze a többi testrésze is. Mosolygott, s kezéből ott lógott a varázslók legfontosabb ékszere, a kristály, melyben erőnk lakozott; mely gyógyított minden sebet.
- Ez ki? – nézett rá az arcra.
- Egy számomra kedves személy – mosolyodtam el, majd elvettem a papírt, miután Emppu is megnézte.
Visszadőltem a székembe, s aludtam. Talán egy óra telhetett el, s a reptérre érkeztünk. Leszálltunk a repülőgépről, s leindultunk a kocsihoz, mi a bandáért jött.
- Most már beszállsz te is? – kérdezte Marco – ismeretlen helyszín. A tömegközlekedés sem olyan egyszerű. Emellett te sem tudod, hova megyünk.
- Igen. Most igen – sóhajtottam fel megadóan.
Mindenki beszállt az autóba, s elindultunk. A város gyönyörű volt. Nem tudom, végül is hol lehettünk, de oly szépen csillogott, mint itthon a karácsonyi díszekkel karácsonykor a sok utca. Egyszer csak a kocsi befordult egy nagy kertes épülethez. Először azt hittem, valaki fontos személyhez érkeztünk, de kellemeset csalódtam. Ez egy pompázatos hotel volt. Valószínűleg egész Románia legjobb hotelje. Már kint, az udvaron azt tapasztaltam, hogy a pillérek márványból voltak. Tele volt egzotikus növényekkel és gyümölcsfákkal az óriási udvar, melynek közepén egy gyönyörű szökőkút álldogált. Amint beléptem a nagy előtérbe, a falakat aranyozott minták fedték be, s a plafonra is gyönyörű festmények tömkelege volt festve, valamint az egyik festmény az erdélyi tájat mutatta be. Ahhoz képest, hogy a legdrágább hotel is, mégis zsúfolásig tele volt.
- Hol fogsz aludni? – kérdezte Tuomas.
- Nem tudom. Hogy vannak a szobák?
- Külön ágyak vannak egy-egy szobában. Aludhatsz Anette-el. Vagy külön szobában is…
- Most beszéltem a recepciósokkal. Nincs már üres szoba. Pótágyat tudnak berakni – jött hozzánk Anette.
- Eredetileg kivel aludtál volna? – néztem a nőre.
- Emppu. De azt mondják, tudnak adni egy franciaágyas szobát, és akkor mi aludhatunk azon. Gondolom, nem akarsz nagyon a fiúk társaságában aludni. És ők sem díjaznák igazán.
- Nem. Eszem ágában sincs kihívni magam ellen a sorsot – mosolyogtam.
Elfoglaltuk a szobánkat. Hála az égnek, egymás mellé kerültünk. Hosszas gondolkodás után eldöntöttem, hogy én fogok az erkély felől aludni. A pótágyat is behozták, szóval a kis „metál manó” mellettem fog aludni. A szobánkban a második dolog, mit muszáj volt megnéznem, az a fürdő volt. Nos, mi tagadás… itt is márványból volt minden. Közvetlen az ajtó mellett egy egész falat beterítő tükör volt, majd velem szemben pedig maga a kád. Bár inkább egy kisebb medencének mondhatni, hisz eléggé nagy volt, de mélysége meg inkább a gyerekmedencékéhez volt hasonló. Levettem vállamról a táskát, s magamra csuktam az ajtót. Ruháimat levetve megmártóztam a kellemesen meleg és frissítő vízben. Talán fél órát is ottmaradtam volna, ha nem kopogna az ajtón.
- Bejöhetek? – hallottam Anette hangját.
- Egy pillanat – válaszoltam, majd gyors tempóban kihúztam a dugót, s beburkolóztam egy törölközőbe – jöhetsz!
- Köszi – nyitott be Anette, s elkezdett rendezkedni a pulton.
- Bocsánat, kicsit elkábultam a víztől – szabadkoztam, majd megfogtam a táskát, s kimentem vele törölközőstől. Sajnos szegény Emppu barátomról megfeledkeztem, így amint megpillantottam inkább kimentem az erkélyre. A langyos szél lágyan simogatta nedves bőröm. Elővettem táskámból egy köntöst, s magamra vettem. (Félreértés ne essék, nem loptam a táska ötletet, de ha már egyszer nincs semmi holmim, csak ez, kénytelen vagyok innen előszedni „feltűnés nélkül” a holmikat.)
- Jaj! – ijedtem meg, majd mikor lecsillapodtam, visszanéztem én is az égre – a szívbajt hoztad rám.
- Bocsánat. Nem szándékos volt – szabadkozott rám sem nézve.
- Semmi baj. Meddig leszünk itt?
- Talán egy-két nap. Nem tudom.
- Nézd, ott egy hullócsillag! – mutattam az égre.
- Kívánj gyors valamit! – mosolygott rám.
- Megvan, te jössz – hunytam le szemem, majd kíváncsian vártam, hogy ő is kívánjon.
- Megvan – suttogta.
- Teljesülni fog?
- Miért ne? Ha olyat kívántál, ami teljesíthető, akkor igen.
- És a tiéd?
- Egyszer biztos…
- Teszek róla, hogy biztosan teljesüljön – kacsintottam rá.
- Köszönöm, észben tartom – biccentett – jó éjt!
- Neked is! – válaszoltuk kórusban.
Köntösöm levettem, mialatt már pizsamám volt. Beugrottam a puha ágyba, s a többieket néztem. Anette még mindig a fürdőszobában pakolászott. Mellettem Emppu egy könyvet olvasott. Unottan kezdtem el kutatni táskámban, míg rá nem bukkantam PSP játékkonzolomra. Elővettem kedvenc játékom, a God Of War-t, s elkezdtem játszani. Sajnos elfelejtettem levenni a játékkonzolról a hangot, így a fél szoba beleremegett, mikor elkezdtem játszani. A férfi kíváncsian nézte a játékot.
- Szeretnél játszani? – nyújtottam oda neki.
- Hogyan kell? – vette el, mint egy kisgyerek.
Elmagyaráztam neki, majd elővettem Ipodom, s azon voltam, hogy keressek egy-kettő jó számot. Betakaróztam, s lehunytam szemem.
Valamikor éjfél körül felébredtem. Talán az Ipod vészes merülése okozta ébredésem. Kómásan keltem fel ágyamból, hogy kiszálljon belőlem az álom, majd visszadőltem. A hold sugarai besütöttek az erkélyre vezető üveges ajtón, s így megvilágították a felém eső tárgyakat. Felkönyököltem ágyamon, s bágyadtan tekintettem a mellettem mélyen alvó férfire. Csak egy trikó volt rajta, s egy kisgatya, a takaró meg messze lent a földön hevert.
- De jó lenne csak megérinteni, csak most a szemébe nézni – álmodoztam, majd rádöbbentem, hogy ha így folytatom, hamarosan én is a „rajongók” közé leszek sorolva. Kedvtelenül dőltem vissza párnámra, s számoltam a bárányokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése