A szálloda kísértete 4. fejezet

Pihenjünk, míg van időnk

A családdal még aznap este megbeszéltük, hogy másnap reggel elmegyünk a belvárosba; Side-be.
 Az öt óra hamar eltelt, s így hullafáradt voltam. De immár magabiztos s bátor.  Nagy nehezen sikerült elindulnunk, s egy órába tellett az út, ami nem telt valami jól. Viszont, mikor kiszálltunk a buszból, máris elfáradtam. Zsófi társam kérdőn nézett rám.

-      Mi a baj?

-      Elfáradtam.

-      Pedig most szálltunk le a buszról.

-      Néha a jóból is megárt a sok.

-      Magyarul.

-      Néha a sok ülés is sok.

-      Hát mennyit kell majd ülni, mikor elkezdődik a suli.

-      Az egy. De több ezer dolog van még a listán.

-      Na, hagyjál békén. Nem vagyok kíváncsi az ügyes-bajos dolgaidra.

-      Ne hidd, hogy el is mondtam volna.

Végig jártuk a bazárokat sortól sorig, s közben nézegettük az ismétlődő kirakatokat. Majd egy bazárnál megálltam. A táblán ez állt: Ali Baba Bazárja. Erre eszembe jutott előző nyaralásunk, hol egy tevegelést ajánló férfi utolsó szava ez volt: „Ali Baba nem marha!” Mert ez volt a neve… na, de hadd ne pazaroljam temérdeknyi papírom, hisz nem az előző nyaralásról beszélünk, nemde bár?

Barátnőmmel benéztünk a széles házba, hol tömérdeknyi ruha, tea és édesség volt. Mint egy valóra vált rémes, de egyben szép álom. Elkezdtünk válogatni a sok ruha között, de semmi nekem valót nem találtam (megjegyzem, török nadrágkedvelő vagyok, de csak a nagyon buggyosokat fogadom el). Kezdtem magam eléggé rosszul érezni. A fulladt levegő, s az égető nap, szinte kimarta a beleimet. Lassan elindultunk visszafele, s reménykedtem benne, hogy nem lesz olyan borzalmas a hazafele út. A csalódás nem ért váratlanul. A rossz út után kihagytam az ebédet, s a hátralévő időt alvással töltöttem, mp3-at hallgatva. Egész nyugis volt az alvásom, míg meg nem szólalt egy hang az mp3-ban. Ránéztem, de furcsa módon ki volt kapcsolva. Valószínűleg lemerült; de akkor hogy beszéltek benne? Suttogva mondta a magáét az a valaki. De hamar megnyugodtam, mikor kivettem fülemből a fülhallgatót, mert nem abban beszéltek, hanem az udvarról jött a hang. Lassan kisétáltam az erkélyre, s körülnéztem. Zsófi lent napozott, a szüleim meg nagy valószínűséggel aludtak.

-      Nem jössz le? – tette fel a kérdést, az alattam álló Denis.

-      Pillanat – futottam is az ajtóhoz.

Lent már az ajtóban várt, így a nagy erejű száguldásomnak eredményeképp nekirohantam, mire le is tepertem a földre.

-      Bocsi. Nem tudtam, hogy beállsz elém.

-      Nincs semmi.

-      Mi történt?

-      Nem vagy kíváncsi a játékokra? – lökött le magáról.

-      Ha Ahmed vezeti, akkor nem.

-      Mi a bajod vele?

-      Nem értheted. Te nem láttad, s nem tudhatod, mit mondott.

-      És ha igen? – húzta el száját.

-      Mit tudsz? És honnan?

-      Hallottam pár dolgot innen-onnan.

-      Ahmed beszélt veled. Valld be.

-      Nem egészen, csak a szobája előtt mentem el, mikor hallottam, hogy egy papírhoz hasonló dologra valamit irkál.

-      Egy tábla.

-       Mi?

-      Egy táblára irkált. S az a naplója volt.

-      Ezt honnan veszed?

-      Gyere velem – indultam visszafele.

A táskámból előhalásztam a kőtáblát, s mutatta neki.

-      Mi van vele? Én nem látok rajta semmit – értetlenkedett.

-      Tudom, de – húztam elő egy tollat a fiókomból – most már igen – írtam a táblára.

Ahogy köszöntem neki, a tábla egyből vissza is írt.

-      Miért gondolkodtál hangosan?

-      Ezt hogy érted?

-      Denis mindent hallott.

-      Bár nem csak a táblában lenne erőm lenyomni a backspace-t.

-      Most itt áll mellettem, s mindent olvas.

-      Nem hallottál semmit Denis, érted?

-      Azt mondja, érti. Hallottam Jasmine történetét.

-      Hogy?

-      Hogy látogatod minden vasárnap. De mind hiába. Jasmine elköltözött.

-      Honnan tudod?

-      Az ottani lakosok is hiányolják. Kérlek, találd meg. Mindenkinek hiányzik.

-      Bár megtehetném… de nem tehetem.

-      Miért?

-      Mert fogalmam sincs, hol lehet.

-      Sajnálom.

-      Nem a te hibád. Az enyém. Téged csak belekevertelek.

-      Bár a színfalakon kívül is így viselkednél.

-      Én már csak ilyen maradok.

-      Rendben, majd beszélünk – fejeztem be a beszélgetést.

-      Nem semmi – csóválta a fejét Denis.

-      Ne csodálkozz – mentem a tükör felé – na, ezt nézd – nyitottam ki a bejáratot.

-      Te nem hazudtál – kerekedett ki a szeme.

-      Fura dolgok vannak ebben a hotelben.

-      És innen hova tovább?

-      Míg meg nem győződöm dolgomról, csak pihenek. S ez csak napok kérdése. Ezen kívül még másfél napot vagyunk itt, aztán vége mindennek.

-      Gyorsan elment a vakáció?

-      Lassan suli, és még sehogy sem állok a könyvekkel.

-      Egri csillagok?

-      Hallottál róla?

-      Igen. Bella mesélte, hogy annak idején kötelező olvasmány volt náluk.

-      Végül is, csak a fele szól róluk…

-      Akkor mi a kötelező?

-      Nem érdekes. Nem haladok velük.

-      Ma este Bingo. Akarsz játszani?

-      Nem. Nem ismerem a játékszabályokat. De tegnap este volt egy látogatóm.

-      Ismerem?

-      Nem adok róla interjút.

-      Akkor miért hoztad fel?

-      Mert szeretek titokzatos lenni.

-      Ahogy leírtad?

-      Pontosan.

-      Na, nekem mennem kell szórakoztatni a lusta népet.

-      Hajrá.

Az egész estét átaludtam, mert olyan szinten elfáradtam.